GYURKOVICS TIBOR KÁRPÁT-MEDENCEI VERS-, PRÓZAMONDÓ ÉS VERSÉNEKLŐ VERSENY


verseny

A VERSENYT NEM A SÁRMELLÉKI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZI!
A verseny fő támogatói:

Emberi Erőforrások Minisztériumának Minisztere,
Nemzeti Kulturális Alap

A verseny fővédnöke:
Dr. Kásler Miklós miniszter úr

A rendezvény védnöke:
R. Törley Mária szobrászművész

A rendezvénysorozat menete a következőképpen zajlik:
A verseny meghirdetése a 2020. októberi sajtótájékoztatón történik meg. A felhívás eljuttatásában nagy szerepe van a sajtónak, közművelődési, oktatási intézményeknek, valamint számítunk a tankerületi vezetők segítségére is. Az elődöntők sikerességének érdekében, a versmondók, verséneklők figyelmének felhívásában számítunk a pedagógusokra, a különböző települések versmondó és színjátszó műhelyeire, mindazokra, akik segíteni tudnak céljaink elérésében: felkutatjuk az ország legkiválóbb versmondóit, ifjúsági és felnőtt kategóriában és a verséneklőket, népszerűsítve a magyar irodalmat és benne Gyurkovics Tibor életművét.

A verseny elődöntőit az anyaországban Pécs, Nagykanizsa, Győr, Veszprém, Debrecen, Szeged és Budapest városaiban, a határon túli területeken pedig Kolozsvár, Zenta, Komárom, Ungvár városokban tervezzük megrendezni 2021. február 1-től május 31-ig terjedő időszakban Az elődöntők helyszínei a jelentkezők lakóhelyének függvényében változhatnak!  A járványhelyzet miatt a versenyen lehetőséget biztosítunk mindazoknak elektronikus formában (video formátumban) is nevezni, akik személyesen nem tudnak részt venni az elődöntők valamelyikén. A személyes jelenlétet viszont azért tartjuk fontosnak, mert sokan nem tudják megoldani az elektronikus felvételt és a produkciójuk sokkal hatásosabb egy élő közegben. Ezzel a két fajta lehetőséggel is emelni szeretnénk a résztvevők számát és bekapcsolódását e közös ügybe.

Az elődöntőkön 3 fős zsűri értékeli a produkciókat. Gyurkovics Györgyi és Halmos Ildikó népművelő, valamint Farkas Tibor, előadó, szervező-tanár-népművelő  választja ki a hat elődöntő után azt a kb. 35-40 produkciót, amellyel a jelentkezők részt vehetnek a budapesti döntőn.

Nevezni vers – és prózamondás kategóriában Gyurkovics Tibor egy választott versével, prózájával és egy, a magyar irodalomból választott vers, vagy prózai művel lehet. Énekelt vers kategóriában szintén egy Gyurkovics mű és egy szabadon választott magyar szerző megzenésített versével lehet nevezni! Nevezhet szólista, vagy zenekar, melynek létszáma maximum 5 fő lehet, A választott művek egyenként nem haladhatják meg a 8 percet!

Segítség, kategóriák, nevezés:

A könyvtárakon kívül, Gyurkovics Tibor verseinek, prózáinak egyszerű elérhetősége, a Petőfi Irodalmi Múzeum digitális halhatatlanok honlapján található:

https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/gyurkovics-tibor#

 Jelentkezési lap letölthető az oldal alján elhelyezett linken és a rendezvény Facebook oldaláról!

A KITÖLTÖTT JELENTKEZÉSI LAPOT IDE KÉRJÜK KÜLDENI:
gyurkovicsvers2021@gmail.com

 A verseny döntőjén a legjobb produkciók egy öt fős, közismert művészekből álló zsűri előtt mutathatják be produkcióikat, akiket a szervezők felkérnek a zsűrifeladatokra.

Kategóriák:

  1. Vers – és prózamondás:

Korcsoportok

Ifjúsági: (15-24 éves korig)

Felnőtt: (25 éves kortól, felső korhatár nincs)

  1. ÉNEKELT VERS KATEGÓRIA (16 éves kortól, felső korhatár nincs!)

Jelentkezés határideje:
2020. november 1-től folyamatos a selejtezők időpontjáig. Egy versenyző csak egy selejtezőn vehet részt, az általa választott helyszínen.

A pontos helyszínekről és a kezdési időpontokról a jelentkezések beérkezése után értesítjük levélben vagy e-mailben, esetleg telefonon a versenyzőket, az őket felkészítő tanárokat.

A verseny elődöntőire az utazás önköltségen történik, a döntőre a szervezők biztosítják az utazás a szállás és az étkezés költségeit.

A döntő és a gálaműsor:

Időpontja:
2021. november 13. /szombat/ 9.30.

Díjak mindkét kategóriában és korcsoportban:

I. hely: 100. 000 Ft
II. hely: 75.000 Ft
III. hely: 50. 000 Ft

A döntőben a zsűrinek az elhangzott produkciók alapján jogában áll különdíjat is kiosztani, illetve a döntőben 1 közönségdíj is kiosztásra kerül.

A versenyről információ kérhető:
Farkas Tibor +36303968678

NEVEZÉSI LAP


2020-10-22 12:34