Környékünkön a Balaton legnagyobb kiterjedése idején is szárazulat volt. Sármellék, Zalavár és Szentgyörgyvár is egy földnyelven helyezkedett el, ami a Kis-Balatonba nyúlott. Ez még ma is tisztán kivehető.

Sármellék területén már az őskorban is volt település. Ezt bizonyítják az újkori és a karbonkori leletek. A római korban szintén voltak itt lakosok, azonban ebben az időben Fenékpuszta volt kiemelkedő központ. A fenékpusztai erődöt I. Constantinus császár idején építették. Területét négyszögletes fallal vették körül, amihez negyvennégy kerek torony csatlakozott, s benne fegyverraktárat állítottak fel. Az erődöt polgári lakosság védte, majd katonai alakulatot helyeztek el benne. Ekkor építették az keresztén bazilikát is, ami a honfoglaló magyarok megjelenéséig használatban volt. Róma az V. században kivonta vidékünkről csapatait és államigazgatási rendszerét, s 433-ban ezt a részt a Hunoknak engedte át. 455-ben az erőd katonai utánpótlási központ lett. Nem sokkal ezután a keleti gótok támadása elsöpörte. Később azonban visszatértek és az erődöt újjáépítették. Vannak olyan feltételezések, hogy Nagy Teodorik császár pici gyermekként itt járt. 526-ban a longobárdok körülvették a várat, s az itt élő népek behódoltak nekik. 586-ban a longobárdok Észak-Itáliába vonultak és helyüket az avarok kapták meg. A IX. század elején az erőd elpusztult a frankok azonban újjáépítették. A magyarok 900-ban szállták meg a Dunántúlt és a fenékpusztai erődöt is lakták egy ideig. A sármelléki repülőtér közelében kora Árpád-kori temetőt ástak ki, ami arra vall, hogy a népvándorlás és a honfoglalás korában is lakott település volt.

A középkorban a település két részre oszlott: Hégenföldre és Csütörtökhelyre. Ezt a két települést már 1403-ban egy helységként szerepeltetik. Hégenföldét először 1335-ben említik Zalavár határában. A Sármellék megnevezés csak 1474-ben tűnik fel. Törökkori összeírás szerint népes település volt. 1572 után azonban a török pusztítás áldozata lett a falu, amely szinte teljesen elnéptelenedett.

Fél évtized múlva kezdett visszaszivárogni a lakosság. 1786-ban a Festetics család birtoka volt. Az 1890-es évek elején 1753 magyar lakosa volt. (Ma alig 100-zal több ennél) 1893-ban egy borzalmas tűzvész áldozata lett, majd újra felépült. A századfordulótól 1945-ig gróf Festetics Tasziló és a Bogyay család birtokolja a sármelléki területeket.

Mellettük az Őrffy család, majd veje révén az Ajtay családnak van itt birtoka, illetve bérlőként is dolgoznak. A ma még élő idős emberek leginkább Ajtay méltóságos úrra emlékeznek, akit jószívű, emberséges munkaadónak írnak le. Néhányan megemlítik, hogy nagyon ügyes gazdálkodó volt. A szérűskerttől indulva a határt keskeny lóvasút hálózta be, ami lehetővé tette esős idő esetén is a betakarítást. Ebben az időben az itt élő lakosság zöme a Bogyay, Őrffy, Ajtay családok birtokain cselédeskedett, saját birtokkal nem rendelkezett. Télen - mivel a Kis-Balaton a kertek aljáig húzódott - nádvágással foglalkozott. Igen elterjedt szokás volt a "csíkászat, halászat" is. Az idősebb korcsoportban ma is szinte nélkülözhetetlen szórakozás "ráérő időben" a halászat.

Nem jelentéktelen réteget képviseltek azonban a kis- és középparasztok sem. Ebbe az irányba mozdította el a község lakóinak életét az "1922-es földosztás", amikor kiosztották a cselédeknek a művelhetetlen berek-földeket.

Sajátos az is, ahogy a mai Sármellék kialakult. A legrégebbi rész a falu északi része - a Fekete István regényéből is ismert - Tüskevár. Tőle mintegy két kilométerre a Zalavárra vezető út mellett van Égenföld, melynek házai is jelzik, hogy tehetősebb emberek lakták. E két régi településrész között - a mai vasútállomás környékén - épültekkésőbb azok a többnyire vályogházak, amelyek végül össze is kötötték azokat, Mivel Égenföldnek és Sármellének közös körjegyzősége volt, - sőt Zalavár is ehhez a körjegyzőséghez tartozott 1945-ig - 1941-ben egyesítették a részeket, s így jött létre a mintegy öt kilométer hosszú település. Ekkor épült fel a sármelléki iskola, - amely ma egészségügyi központ - s ettől kezdve az égenföldi gyerekek is ide jártak iskolába. Az égenföldi iskola viszont ettől kezdve óvodaként működik egészen 1968-ig. Ekkor felújítják és három pedagógus szolgálati lakást alakítanak ki benne. A falu lakossága ebben az időben meglehetősen egységes volt. A be- és elvándorlás nem jelentős. A kereskedő zsidókon kívül a lakosság egyöntetűen katolikus, nemzetiség nincs. Az értelmiséget a pap, a kántortanító, a jegyző és az orvos képviselte, utóbbinak 1939-ben épített lakást a falu. Kevés az iparos is. Négy kocsma és három bolt áll a lakosság ellátásának szolgálatában, így a nagyobb vásárlásokat Keszthelyen oldják meg. A legények batyusbálokat szerveznek a kocsmákban, ahova a lányokat meghívják. Sármelléken már a századelőn felépült a vasút, amely 1976-ig működött. Ekkor a Sármelléktől Zalaapáti felé haladó vonalat felszedték. 1945 természetesen nagy változást hozott a mezőgazdasági népességű falvak életében. A földosztás nyomán megerősödött a kisbirtokos - középbirtokos réteg. A modern technikák betörésével megkezdődött a berek és nádas hasznosítása is. Könnyebbé váltak a munkavállalás lehetőségei mindhárom községben, s a családok érezhetően gyarapodásnak indultak. Fontos szerepet játszott ekkor a község lakóinak életében az állattenyésztés. A nagy kiterjedésű berekterületek jó legelőket és elegendő kaszálót adtak, ugyanakkor a legeltetési bizottságok működése fontos gyakorlóterepe volt az érdekegyeztető demokratikus vitáknak. Később itt is folyt a "csata" a kulákok ellen, majd ezt követően a kemény munka a beszolgáltatások teljesítéséért.

A másik jelentős változás, hogy 1951-ben a Sármellék és Zalavár közötti területen megindul a katonai repülőtér építése az égenföldi kertek aljától a zalavári kertek aljáig. Ennek többféle hatását is célszerű fegyelembe venni.
- A zalavári földterületek legjobb minőségű részei estek ki a termelésből.
- A nagyarányú építkezéssel az ország távolabbi részeiből is sok idegen érkezett a faluba. A társkapcsolatok révén nagyobb lett a lakosság cserélődése.
- A repülőtér megépülte után 1956-ig magyar katonai repülőtér volt. A víztorony környékén több szolgálati lakást építettek, amelyek lakói egyrészt növelték a község lélekszámát, másrészt fellazították a falu addigi viszonylagos zártságát.
- A katonai alakulat jelenléte - beleszámítva az ötvenes évek kultúrpolitikáját - községi viszonylatban jelentős kulturális pezsgést hozott.

Messze földön híres tánccsoport működött, számos irodalmi előadás és később a Déryné színház rendszeres látogatásának emléke él ma is az emberek emlékezetében Sármelléken. Szentgyörgyváron az említett hatásokból a nagyobb távolság (7 km) miatt szinte semmi sem érzékelhető, de Zalaváron sem jelentős.

1956-tól szovjet katonai alakulat vette át a repteret, és kétnaponta szolgáltatták az "űrzenét", amely különösen Zalaváron volt zavaró. (A gépek szinte a házak tetejénél szálltak le és fel.) Aztán a csapatok elvonultak, a gépek elszálltak, végleg. Ezt követően már "csak" az országos politika kézlenyomatait, alakító hatását találjuk a községek arculatán.

1959-ben alakult meg mindhárom községben a termelőszövetkezet. Sorsukat azonban, mint ahogy a községek sorsát is, az iparosítás, a munkásság (város) kiemelt "megbecsülése" és a centralizáció - mint ideológiai vetületek - irányítják. Így következik be, hogy 1971-ben a sármelléki Biztos Jövő TSZ-t egyesítik a szentgyörgyvári tsz-szel. A zalavári tsz bekebelezi Fenképusztát és területeket szerez a hévízi tsz-től. A zalavári tsz nagyszerű képességekkel rendelkező elnökének, Király Jenőnek az irányítása alatt országos hírre tett szert. A jövedelmek növekedése azonnal meglátszik a falun. Egyre több lakás épül és növekszik a fürdőszobás lakások száma. Király Jenő halála azonban pontot tesz az eredményes munkálkodás végére. 1974-ben létrejön a "Zalavár MGTSZ" Sármellék. Területe most már a Zalától Hévízig tart. Nem lehet azon sem csodálkozni - ismerve a kor szellemét -, hogy a községek tanácsai és az intézmények is az előbb felvázolt utat járják.

Sármelléket 1950-ben a környező községekkel és Keszthely városával együtt Veszprém megyéhez csatolták, csak 1979-ben került vissza Zalához. 1970-ben nyilvánították székhelyközséggé, társközsége ekkor Szentgyörgyvár lett.

Az Önkormányzatnak több külföldi településsel is van kapcsolata: Alsó-Ausztirában Nussdorffal, Kelet-Tirolban Matrei-el, Erdélyben Csernátonnal. A község műemléke a római katolikus templom, mely a Dózsa György utcában található, és 1839-ben épült. A templom előtt Szentháromságszobor áll, barokk stílusú. Háromszögletű talpazatán Szent Sebestyén, Vendel és Flórián szobra, az oszlopon Szentháromság szoborcsoport látható.

Készült Dr. Kisvarga Lajos és Ferge József munkái nyomán.