„Mintaprojekt Sármellék zöldhulladékának komposztálására” KEOP 6.4.0/A11-2011-0115 programban való részvétellel megvalósító Önkormányzati Pályázat
![]()
![]()
A Mintaprojekt célja, hogy a településünkön élő családok, és az itt működő intézmények közösségei körében környezetkímélő szemlélet és hozzáállás alakuljon ki, melynek eredménye egy élhetőbb, szerethetőbb környezet.
2012. március 6-án projektnyitó rendezvényt tartottunk az ÁMK színháztermében, ahol röviden beszámoltunk a résztvevőknek a projektindulásáról és megvalósításáról. A közeljövőben 187 db komposztáló edényt osztunk ki. A komposztáló edény átvételének feltétele egy tájékoztató előadáson való részvétel, ahol az edény használatával kapcsolatos minden információ elhangzik. Erről mindenki egy komposztálást segítő kiadvánnyal és magával az edénnyel térhet haza. Az előadások időpontjáról az igénylőket levélben értesítjük.
Március végén két alkalommal az ágaprító gép használatával kapcsolatban előadást tartottunk az Idősek Klubjában. Itt elhangzott, miként kell az ágaprító gépet helyesen használni, az aprítékot mi mindenre lehet felhasználni, valamint, hogy a gépet az önkormányzat a programban résztvevőknek térítésmentesen adja bérbe. A gép kölcsönzésével kapcsolatban további információ a 30/231-36-54-es telefonszámon Lágler Júliánál kérhető.
A Mintaprojekt keretében egy szakember közreműködésével előadások, gyakorlati bemutatók megtartására kerül sor, valamint a projekt teljes időtartama alatt elméleti és gyakorlati segítségnyújtást is igénybe vehetnek a programban résztvevők.
Jelentkezzen Ön is programunkba, ha szeretne az otthonában termelődő szerves hulladékból értékes nyersanyagot készíteni, mellyel kertje tápanyagtartalmát javíthatja, ezáltal hulladékgyűjtő edényét is kisebbre cserélheti. Nem kell mást tennie, mint elküldi nevét, címét, telefonszámát a sarmellek.komposztalas@gmail.com email-címre, vagy hívja Lágler Júliát a 30/231-36-54-es telefonszámon.

Projekt neve:
„A körjegyzőség hivatalának szervezetfejlesztése Sármelléken”
Bővebb információ ITT
Kedvezményezett neve és elérhetősége:
Sármellék Község Önkormányzata
8391 Sármellék, Dózsa gy. u. 324.
Tel/Fax (+3683) 355-001;
(+3683) 355-001
korjegyzoseg@sarmellekkorj.axelero.net
Közreműködő szervezet:
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.

További információk és dokumentumok a pályázattal kapcsolatban.
Mérgező élelmiszerek és veszélyes áruk!
Itt nézheti meg, mit NE vásároljon:
