Sármellék |
|
MENÜ:Navigáció átugrása
A terveknek megfelelően halad a repülőtér környezeti kármentesítése (2010-01-28)
Uniós társfinanszírozással kerülhet sor a műszaki megvalósításra A tervezett ütemben haladnak a sármelléki volt katonai repülőtér kármentesítési munkálatainak előkészületei. Ha minden az előzetes terveknek megfelelően alakul, még ez év nyarán beadhatja a kármentesítés második, megvalósítási szakaszára vonatkozó pályázatát a Sármellék és Zalavár önkormányzata. Kedvező elbírálás esetén 2010 végén megkezdődhetnek a műszaki munkák is.
A FlyBalaton Airport helyén hivatalosan 1951 óta működik repülőtér, hosszú éveken át orosz katonai légikikötőként üzemelt. 1991 óta polgári létesítmény. A repülőtér közel négyszáz hektáron terül el, ebből kétszáz a bekerített „belterület”. Az ingatlant Sármellék és Zalavár önkormányzata kapta tulajdonba, vele együtt a nem várt kármentesítési feladatot is, melyet a két önkormányzat együtt hajt végre, a két község képviselő-testülete együttes üléseken dönt a Fly-Balatont, illetve az objektumot érintő valamennyi kérdésben. A projekt megvalósítására az első pályázati szakaszban Sármellék Község Önkormányzata – Zalavár Község Önkormányzatának együttműködésével – a KEOP-2.4.0. pályázat keretében 226 millió forint - 85 százalékban Európai Uniós finanszírozású - támogatást nyert el. Ebből a keretből végezték el többek között a tényfeltárást, a tényfeltárási záródokumentáció- és a műszaki beavatkozási-, valamint a kármentesítés egyéb szükséges terveinek elkészítését és a régészeti hatástanulmány kidolgozását. Mint Karafa Balázs, a projektvezetői feladatokat ellátó szervezet projektmenedzsere elmondta, a kármentesítés műszaki beavatkozási terve és a régészeti hatástanulmány február elejére az ütemezésnek megfelelően elkészül, ezzel párhuzamosan a közbeszerzési törvény figyelembevételével folyik a kivitelezéshez szükséges egyéb tervek készítőjének kiválasztása. A kármentesítési projekt Karafa Balázs szerint a támogatási szerződésben meghatározott ütemezés szerint halad: a tervek jogerős elfogadását követően az előkészítő fázis utolsó momentumaként véglegesítik a részletes megvalósíthatósági tanulmányt és a költséghaszon elemzést. Amint ez megtörtént - várhatóan 2010. június végén, július elején - a tulajdonos önkormányzatok haladéktalanul beadhatják a kármentesítés második, megvalósítási szakaszára a pályázati dokumentációt a KVVM Fejlesztési Igazgatóságára. A pályázat második fordulójában elnyerhető - szintén 85 százalékban Európai Uniós társfinanszírozású - pályázati keretből kerülhet sor 2010 év végétől a kármentesítés műszaki megvalósítására, amely nem fogja érinteni sem a repülőtér közelében lakó sármellékiek életvitelét, sem a Fly-Balaton repülőtér működését. A tulajdonos önkormányzatok előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a repülőtér üzemi területének hasznosítására, a testület döntése szerint előkészítették a szerződés megírását – mondta Szabó Vendel, Sármellék polgármestere, aki közölte, hogy a szerződéskötést követően közös sajtótájékoztatón mutatják be a repülőtér új üzemeltetőjét és annak jövőt illető elképzeléseit. utolsó módosítás:2011-10-27 07:50:54
|
|
|
|